Imre-B Blog

Szórakozás, humor, tudomány, társadalom, cikkek, elméletek, képek grafikák stb...Imre-B Digital Art és Filozófia

RSS

Én is végiggondoltam az univerzum keletkezését mint sokan mások, az alapján amit a tudományos műsorokban láttam.

A mostani elmélet szerint egy apró pontból keletkezet világegyetemünk, egyszer csak egy villanás, majd egy táguló tűzgömb.

Elég élénk a fantáziám de már itt elakadtam. A fény csak a térben terjed amit a nagy bumm vagyis az ősrobbanás hozott létre. Tehát ha nem volt tér, miben terjedt volna a fény? Tehát nem volt fény, és nagy robbanás sem. Elképzeltem egy nagy táguló fekete gömböt. Na ez igen, ez már jobban tetszett. Bár a fekete semmiben egy fekete táguló gömb nem olyan látványos. Na igen, ilyen a sóbiznisz, minél látványosabb annál jobb. Azt mégse lehet leadni egy tudományos műsorban, hogy a fekete semmiben egy fekete gömb növekszik. Látványosan be kell mutatni, még ha nem is egészen úgy történt a dolog. Tehát növekedett a fekete gömb mert a benne lévő energia ami felszabadult nem tudott mibe távozni, mert nem volt semmi, még tér sem, hogy abban terjedjen. Folytatom tovább a gondolatmenetet. Időközben a táguló fekete gömbben, vagyis keletkező univerzumunkban, kezdet lehűlni az energia, és szép lassan kialakultak a csillagok. Az univerzumunkban az energia továbbra is termelődik és nem tud kijutni ebből a gömbből. Vajon mi lesz vele? Elképzeltem ahogy eléri az univerzumunk határát, tovább menni nem tud. Nem baj, marad itt, közben tovább fújja növeli a fekete lufit. Ésszerűnek tűnik. Na így jó lesz. Beindult a gonosz fantáziám. Vajon mi történik ha egy csillag mondjuk valamiért kirepül ebből az univerzumból, vagy legalábbis megpróbálja, mert mondjuk egy fekete lyuk gravitációs hatása kirepítené. Itt megakadtam. Milyen gyorsan tágul ez a gömb? Talán elég lassan, hogy elképzeljem a dolgot. Visszaverődik vagy elnyelődik a semmiben? Á visszapattan. De mi van ha fekete-lyuk ér el az univerzum határát. Kilukad a lufi? Vagy az is visszapattan? Természetesen mindegy. Á aztán mégsem mindegy, ha egy fekete-lyuk éri el az univerzum határát akkor kilyukad a lufi, ha egy csillag akkor az nem visszapattan, hanem, ha elég nagy, átszakítja az univerzum határát. Most megint bajban voltam, mi lesz akkor ha egy csillag átlépi az univerzum határát. A fény és az energia a semmiben nem tud terjedni. Na most mi lesz a csillaggal. Elképzeltem egy fekete gömböt ami elkezd növekedni. És itt a kör bezárult.

Na lehet, hogy nem így keletkezett az univerzum, de hogy fényes nagy robbanás nem volt, az biztos.

További képeim:http://imre-b.deviantart.com/gallery/

 

Vajon mi történik ha egy fraktál programot keresztezzük a fotóinkkal.
Íme az eredmény, és boldog újévet.

 

Szombat este van, ép lazulok. Előttem egy üveg ásványvíz, az ölemben a laptop, és a lakosság érdeklődési irányultságát vizsgálom az interneten található szórakoztató egységek iránt. Vagyis, hogy mit töltenek le.

Könyv 30, 58, 89, 4, 61, = 242

Film 1, 29,37, 35, 95 = 197

2, 30, 9, 9, 28,=78

Pornó 8, 8, 250, 12, 30, = 308

Játékok 9, 1, 3, 2, 20, = 35

2, 12, 5, 14, 4, = 37

Programok 1, 2, 75, 42, 16 =136

11, 48, 5, 16, 15 = 95

Zene 10, 63, 2, 2, 44,=121

Összesen: 1249

Csodálatos. 1249 letöltésből 308 pornó. A lakosság 24,6 % jobb szót nem találok, pervez. Hát igen a biokémia nagy úr, nem lehet kijátszani, legfeljebb azt hazudni, hogy mi nem vagyunk olyanok. Na nézzük tovább. Zene, játékok, film. Összesen 37,3 % A lakosság egyharmada csak élvhajhász. Programok, vagyis semleges 18.4 %. A maradék pedig fogjuk rá művelt. Könyv 19,3 % . Nem is olyan katasztrofális a helyzet. Ez egy „normális” összetételű társadalom.

Nézzük egy másik statisztikát.

Könyv 1839 db. Film 1237 +1123= 2360 db. Pornó 1699 db. Játékok 150+148=298 db. Programok 66+348= 424 db

Zene 484 db.

Összesen: 7104

Könyv 25,8 % Film 33,2 % Pornó 23,9 % Játékok 4,1% Programok 5,9 % Zene 6,8 %

A helyzet sokat nem változott. perverz 23,9 % élvhajhász 44,1% semleges 5,9 % művelt 25.8%.

Csak az arányok tolódtak el.

Na akkor ezt most lefinomítjuk, azt még sem lehet írni, hogy 24% perverz.

A lakkosság 24% pszichésen instabil. 30-40% a tőle elvárható módon él 25-30% példamutató fegyelmezett. A társadalom 1/3 alig művelt nem túl intelligens 1/3 átlagos 1/3 művelt és intelligens.

Megállítás: A társadalom a kornak megfelelő állapotban van.

Na ez már mennyivel szebben néz ki.

További képeim:http://imre-b.deviantart.com/

Ép egy mellékúton bicikliztem a munkahelyemre, mikor két gyalogos, természetesen nem a járdán, jött velem szembe. Családanyák trécselve ép a reggeli bevásárlásból, és természetesen nem látva és nem halva. Nagy ívben kikerültem őket. Alig tetem meg pár métert és egy kocsi próbált kiállni az egyik családi ház kertjéből. Szép lassan komótosan hátrált, de nem állt meg. Ezt is nagy ívben kikerültem. Ezen a szerencsétlen mellékúton ekkora forgalom- gondoltam magamban. Nem hosszú az út befele a munkahelyemre, csak úgy három és félkilométer. Biciklivel kb. 15 perc, hátszéllel csak 10. Ebből mellékúton úgy kb. a felét teszem meg. Azt megszoktam, hogy a főúton nagy a forgalom. De a mellékúton miért vannak ennyien! Megint egy gyalogos jött szembe, természetesen az úton és az én sávomban. A szakadt idősödő „úriember” láthatóan a közeli itatóból tartott hazafele. Hát nem mindenkinek sikerülhet az élet. Munkanélküliség, két gyerek, megcsúnyult asszonyka, házsártos anyós meg a víz, gáz, villanyszámla. Hát igen, ezek a legkeményebb embert is megtörik. Még mindig csak az utca felénél jártam mikor a keresztezésből, nekem balról, kocsi jött. Természetesen lassítottam és próbáltam a vezetőt nézni, mit csinál. Lassít vagy nem lassít, mert hát nekem lenne elsőbbségem, de a közlekedési viszonyokat idáig tapasztalva óvatos voltam. Lassított. Kicsit gyorsabban tekerve áthaladtam. Élőrre fele néztem de nem láttam senkit. Ki a fene jön még. Már kezdett kicsit idegesíteni a dolog. Idáig is ennyien voltak erre fele, és csak én nem vettem észre, vagy most egy peches napom van. Szép lassan beindult a vezérhangya a fejemben. Mennyien lakhatnak ebben a városban? Kicsit megerőltetem az agyam és beugrott. 21000 ember. Még az interneten olvastam mikor a városról tájékozódtam. Egy kocsi jött velem szembe. Hát ilyen nincs. Természetesen középen jött. Miért is húzódna le a saját sávjába mikor a gyengén aszfaltozott úton ott a legrosszabb menni. Néhol már hiányzik az aszfalt, gödrök vannak, lejt az út stb.. Fene a kocsiját de félti a futóművet. Beszeg én húzódjak le, mert én vagyok a kisebb, a gyengébb, a biciklis. Gondolja, hogy az én biciklimnek jót tesz az út széle. Lassít. Hát ez meg most mit művel.

Jár az agyam, vajon mit akarhat. Már látom. Nő és szőke. Nekem annyi. Már a kormányt is elkezdte felém tekerni. Néztem az árkot miközben már majdnem lépésben haladtam. Vagy belemegyek az árokba ami elég sekély vagy megállok. Ekkor elkezdte ellentétes irányba tekerni a kormányt és szépen beparkolt az egyik baloldali ház nagykapuja elé. Mi a francért nem képesek ilyenkor indexelni. Most már ideges voltam és szeretem volna valami megnyugtató magyarázatot adni a forgalomra. És elkezdtem számolni. Ismertem az utca hosszát, jobban mondva tudtam a házszámokat. 110 és 120 kötött volt. Tehát elég hosszú utca. Tudtam, hogy 21000 ember lakik a városban sőt azt is tudtam az internetről, hogy 7000 háztartás van, tehát 21000 osztva 7000-rel egyenlő három. 120 szorozva hárommal 360. Tehát 360 ember lakik egy utcában. Ekkor értem az út végére. Házszámokat nem nagyon láttam. Na mindegy. Nagyot nem tévedhetek. Kikanyarodtam, vagyis kikanyarodtam volna a főútra, ha nem lett volna akkora forgalom Egy kis várakozás után sikerült. A házszámra pillantva rájöttem, hogy szinte mindegyik utca majdnem ugyanolyan hosszú.

Hiszen a városnak ez a része nagyjából négyzet alakú. Tekertem tovább és közben számoltam. 360 ember nagyjából 1 szer hagyja el otthonát. Tehát 2 alkalommal megy rajta végig. A többség dolgozik tehát reggel meg este. A maradék a háziasszonyok a nyugdíjasok és gyerekek. Ők is max napi kétszer. Most napközben van. Tehát maradnak a nyugdíjasok meg a háziasszonyok. Kb. egyharmad 120. Na jó, sok a nyugdíjas Legyen 200. A mellék út az utam fele. Tehát 15 perc osztva kettővel legyen csak most 7 perc. Biciklizés közben kerekítettem. Mégse lenne jó, ha úgy mennék egy kamion alá, hogy valami hülyeséget számolgattam. A fő úton ugyanis volt forgalom rendesen, némelyik kamion csakúgy centizgetett. Volt amelyik kocsi vezetője mintha velem akarta volna leporolni a kocsija oldalát. Nem nagyon tehetek róla, valami barom a zebrákhoz járda szigetet rakatot. Biztos valami ökör uniós szabvány. Közben már befordultam egy másik főútra. Tehát hét perc alatt végig érek az utcán. 200 ember osztva 8 órával. Hát most felakadtak a szemeim. Ezt hogy számolom ki? Biciklizve a forgalmat figyelve sehogy. És mért nyolc óra? Hogy egy embernek mekkora baromságok járnak az agyában miközben a munkahelye felé biciklizik. De azért újra kezdtem a számolást. Egy ember max 5-10 percet tartózkodik az utcán. 200 szorozva, na legyen 5. Egyenlő ezer. Általában reggel 4-től este 10 közlekednek az emberek. 18 szorozva 60. Az életben ki nem számolom mennyi az esélye, hogy valakivel összetalálkozzak az utcán. Majd jön a megvilágosodás. Ugyan ott, ugyan akkor, egy másik emberrel max 1 percig vagyok egy időben. Á így sem jó. Végig biciklizem az egész utcán, nem csak egy adott ponton. Közben beérek a munkahelyemre.

Másnap biciklizés közben ugyanezen a baromságon járt az agyam. Megint vagy hét nyolc emberrel találkoztam, Gyalogossal, biciklissel, autóssal. 360 szorozva 5-tel. 360 ember lakik az utcában és vegyük úgy, hogy átlagosan öt percet tartózkodnak az utcán. Tehát napközben 1800 percig foglalt az utca. Az emberek reggel 4-töl este 10-ig közlekednek,18 szor 60 egyenlő 1080. tehát 1080 percből 1800-at vannak az után. Bakker még kevesen is vannak az utcán. Á mégse. Ezek szerint durván 1,5 ember tartózkodik egyszerre átlagosan az utcán egy időben. Még ha a maximumot vesszem se lehetne 3-nál több Felderültem, aha hát még is igazam van, túl sokan vannak az utcában. Én 7-8 embert számolok naponta, holott csak max 3 ember lehetne. Második nap már megnyugodva értem be a munkahelyemre. Nekem volt igazam, itt valami abnormális jelenséggel van dolgom. Valami természetfelettivel.

Harmadik nap már megint nyugtalanul bicikliztem végig az úton. Ha természetfeleleti dolog akkor vajon ki vagy kik csinálják. A földönkívüliek szórakoznak velem. Vagy a jó isten bűntett. Az átlagosnál is több emberrel találkoztam. Már a 10-dik nem ép a közlekedési szabályoknak megfelelőén közlekedő embert kerülgettem. Az utca végén már kezdet kialakulni bennem az üldözési mánia. Ráeszméltem, hogy be fogok csavarodni, ha tovább agyalok ezen a baromságon.

A negyedik nap újra ellenőriztem a számításaimat. De mindent helyesnek találtam. A minimum 7 ember aznap is megvolt. Miért szórakoznának ép velem a földönkívüliek. Talán valami kísérleti alany lettem. Tehetetlen dühöt éreztem. Akárki csinálja, szórakozón inkább mással.

Az ötödik nap, miközben a többi közlekedni vágyót kerülgettem, már folyamatosan vagy a földönkívülieket szidtam, vagy azon törtem a fejem miért is haragszik rám a mindenható. Na így csavarodik be a civilizált ember. Békésen éli a mindennapi életét, jár be dolgozni, mikor elkezdenek vele szórakozni a természetfeletti lények. De miért pont én? Egyből meg is van a válasz. Egy átlag ember nem agyal ilyen baromságokon, a gyerekeiket az iskolába vivő családanya a gyerekeivel van elfoglalva, az alkoholistáknak meg csak a cefrén jár az agyuk, a nyugerek meg folyamatosan a világot szidják. Csak én figyelek a világra. Tehát csak én vagyok alkalmas arra, hogy a természetfelettiek velem szórakozzanak.

Hétvégén úgy döntöttem leírom a velem történteket, majd megosztom a blogomban. Had okuljon belőle mindenki, akinek nincs meg a megfelelő mennyiségű problémája. Este 11 óra, a tévé szokás szerint bekapcsolva, érdektelen műsorok stb.. Az ágyamban ülök, ölemben a laptopom. Gépelem a sorokat mikor is a szeme sarkából mozgást veszek észre. Felpillantok. Nem akarok híni a szememnek. A szekrénysorom legfelső ajtaja lassan kezd kinyílni. A tévével megvilágított félhomályos szobában elkezdenek guvadni a szemeim. Ez meg mi? A szekrény ajtó egyre csak nyílik, majd egy sötét valami a földre esik a szekrényből. Oda megyek, értetlenül bámulom a tréningruhát a földön. Majd felnézek. A szekrényben szokás szerint az ajtóig begyűrve mindenféle ruha. Tréning felső, tréning alsó, pulóver, stb.. Most vagy túl sok mindent gyűrtem be a szekrénybe, vagy... Nem akarom végig gondolni. De mégis. Már itthon is szórakoznak velem.

A kép címe: supernatural/ természetfeltti

További képeim:http://imre-b.deviantart.com

Saját kiadványom. Remélem mindenkinek hasznos olvasmány lesz.

Ma a XXI. század elején már bárki írhat könyvet vagy készíthet bármilyen kiadványt a számítógépek segítségével, a múlt századdal ellentétben már nem kell kiadókhoz szaladgálnia, hogy kiadják becses remekművét. Ma már elég ha valaki digitálisan elkészíti könyvét, majd az interneten elkezdi terjeszteni, ezáltal szabadon megoszthatja véleményét, gondolatait a világról. Az már más kérdés, hogy erre menyire vevők az emberek. Viszont ma már elengedhetetlen követelmény, hogy tudjunk digitalizálni számlát, szerződést, dokumentumot.


Megjelenés éve 2016
Formátum PDF
12 oldal
Méret 2.5 MB


Kereskedelmi forgalomban nem kapható.

Letöltés:http://imre-b-2.ucoz.hu/load/digitalis_konyv_keszites/1-1-0-23

Miután nem csak mindenfélék írogatásával, filozofálással foglalkozom, így pár térhatású képemet is közreadom.

További képeim: Imre-B deviant art

Az életet a halál után már sokfélekép elképzelték. A keresztény valás szerint tetteinktől függöen, vagy a paradicsomba vagy a pokolba jutunk. A többi vallás is lényegében ezt a két lehetőséget emliti.Ez alol csak a budhista vallás tér el egy kissé, ahol teteinktől függöen születünk újjá valami más élölény alakjában. Még talán ez áll legközelebb az itt majd elolvasható lehetőséghez. Természetesen azért nem ennyire egyszerű a dolog. Az univerzum az egyik mostani elképzelés szerint, spontán csupán véletlenül jön létre. Lásd http://imre-x.blogger.hu/2016/04/03/a-vilagegyetem-keletkezese blog bejegyzést. De ez a véletlen nagyon sokszor megismétlödik, mind térben mind idöben. Tehát nem csak egyidöben egymás mellet a végtelen univerzumban, hanem egymás után is mert az univerzum nem csakvégtelen ideje létezik, de végtelen ideig létezni is fog. Ennek következtében az életünk is megismétlödik, mint ahogy a föld történelme is. Tehát nem csak egyszer éljük le életünket hanem nagyon sokszor, jobban mondva végtelen sokszor. Lényegében miután meghaltunk újra kezdjük elölről az egész életünket. Ezért van néha déja vu érzésünk, mint ha már ez megtötént volna velünk.

Na azért nem ennyire unalmas a dolog. Mert miután végtelen számú univerzum van, így létezik egy egyéni univerzum is. Ami lényegében csak a mi univerzumunk. A végtelen számú univerzum azért nem egyforma, mind egy kicsit más, így a mi egyéni univerzumunk is mindig egy kicsit más. Miután már sokadjára éljük le ugyan azt az életet így ösztönösen próbálunk rajta váltóztatni. Mindig próbáljuk egy kicsit jóbbá tenni számunkra. Lehet, hogy mindig csak egy picit tudunk rajta változtatni, de miután ez végtlenszer ismétlödik így néha az eredmény elég döbenetes. Gondoljunk bele, hogy Nagy Sándor vagy Napoleon milyen mértékben változatta meg a történelmet. De belölünk azért nem bíztos, hogy valami nagy hadvezér vagy hodító lesz. Egyeseknek a boldog öregkor vagy egy kiegyensújozott élet hoz megnyugvást. Valószínüleg mikor ez a sokmilliárdodik apró változtatás után beteljesedik, akkor már a következő életünkben nem törekszünk a változtatásra, és az eljövendő többi életünkben már ugyanazt az élett éljük. Tehát a dolog nem olyan egyszerű, van egy globális univerzum és van egy egyéni univerzum. Az egyéni univerzumban lehetünk bárkik, sok sok változtatás után, sok sok élet után. Hadvezér, hódító, parafenomén, híres ember, vagy nagyon gazdag ember, vagy csak egy egyszerű boldog ember. De előfordulhat, hogy valaki sok sok változatás után is zsákutcába kerül és kezdhetí elölről az egészet. Pl valaki sok sok életel és apró változatatással arra törekszik, hogy gazdag vagy híres legyen, netalán valami hódító, de mikor ezt elétri a sokadik élet után sem talál megnyugvást, így kezdheti elölről az egészet. Miután végtelen számú univerzum van így mindenkinek lehetősége nyílik a váltóztatásra még annak is, aki rajta kívül álló okok miatt nem tudta elkezdeni az életet. Egy másik univerzumban mert mindegyik egy kicsit más, az az ok ami miatt esetleg nem tudta elkezdeni az életett, ott nem fog fenn állni. Tehát aki egyszer megfogant, az valamelyik univerzumban bíztosan le fogja élni a teljes életétt. Lényegében mindenki leélli a teljes életét, valamelyik végtelenszámú univerzum egyikében. Végül is a tulvilág egy végtelenül bonyolult valami, amiben bármi lehetséges, és csak rajtunk mulik, mi fog történi.

Természetesen ettől még hihetünk istenben, hiszen ettől még lehet egy mindenható aki néha segít nekünk.

Gondolkodjunk el az életümkön, most vajon fog sikerülni. Vagy talán nem ?

Életünk végén megjelenik az alagút, végében a fénnyel, majd egy szülésznőgyógyász kezében már semmire sem emlékszünk.

Egy újabb elmélet a világmindenség keletkezéséről.

Eredetileg a világmindenségben nem voltak természeti törvények. Miért is lettek volna. Talán hurkok és egyéb általunk nem is mert valamik voltak az univerzumban. Ezek az ismeretlen „nevezzük őket részecskéknek” minden különösebb ok nélkül léteztek. Nem volt semmi szabályszerűség létezésükben. Hol felbukkantak a semmiből hol eltűntek, hol rezegtek hol nem, hol keringtek hol nem. Az egyik egy önmagába visszatérő rezgő húr volt míg a másik csak egy hosszú vonal a harmadik meg egy gömbszerű valami. Nem léptek egymással kapcsolatba miért is tették volna. Most képzeljük el, hogy ezekből az ismeretlen részecskékből milliárdnyi fajta van az atomoknál is kisebb világban. Időtlen idők óta léteznek és soha semmit nem csinálnak csak örvénylenek a semmiben. Majd hirtelen egy atomnyi terülten történik valami szokatlan, rendszert hoznak létre törvényekkel. Mintha fognánk egymilliárd dobókockát és addig dobálnánk míg mindegyiken hatos lesz. És ez az egymilliárd dobókocka megfertőzné a többi végtelen számú dobókockát és arra kényszerítené hogy ők is egyfajta rendszert alkossanak amik törvényeket hoznak létre az atomi szint felet. Máig nem értjük a kvantumok világát, lehet hogy nem is érthetjük meg, hisz azon a szinten nincsenek természeti törvények csak az általuk létre hozott csoport alkot egy rendszert amit megérthetünk. Tehát önmagukban a kvantum részecskék értelmetlen viselkedésűek, de az egész csoport már egy szabályt alkot. Mint az élet. Maguk az alkotó elemek élettelenek de az összességük az életet eredményezi, törvényekkel, és terjedéssel. A kvantumok világa robbanás szerűen rendszert alkotott. Ehhez valószínűleg a végtelenhez közeli kombinációja kellet az atomoknál kisebb milliárdnyi különböző részecskének egy adott az atomnál is kisebb területen.

Tehát az univerzumunk véletlenül jöhetett létre egy atomnál kisebb terülten ami hihetetlen sebességgel terjedt szét és eközben energia szabadult fel. Természeti törvényeket hozott létre de csak atomi szint felet. Ha önmagukban vizsgáljuk ezeket az elemi részecskéket valószínűleg elég szokatlan viselkedést találunk. Feltételezhető, hogy csak egy csoportban értelmezhető a viselkedésük többi részecskével együtt. Mintha egyetlen részecske viselkedését akarnánk megérteni úgy, hogy a rá hatást gyakorló többi egymilliárd részecskét figyelmen kívül hagynánk. És ráadásul ebben a mikrovilágban nem is léteznek az általunk ismert természeti törvények.

A világegyetem keletkezését próbáljuk úgy elképzelni, hogy egy atomnál kisebb részen a talán még számunkra is ismeretlen részecskékből egy komplett rendszer keletkezett ami létrehozta a természeti törvényeket. Ez a rendszer a körülötte lévő, mondjuk atomnyi méreten tartózkodó milliárdnyi részecskét is átalakította vagy átformálta ugyanolyan rendszeré mint ő maga. Mint mikor egy vírus terjed. Tehát képzeljünk el egy gömböt ami egyre nagyobb lesz hihetetlen sebességgel. Feltételezhetően ezenközben energia is felszabadult fény és különböző sugárzás formájában, de ez az energia nem tudott a gömbön kívülre terjedni mert ott nem voltak érvényesek a természeti törvények. Ennek következtében minél nagyobb lett ez a gömb annál több energiát sugárzott a gömb belsejébe és minél több energiát sugárzott befele annál jobban növekedett. Feltételezhetően ennek következtében tágul a világegyetemünk csak ezt mi már nem érzékelhetjük mert ez már az érzékelésünk határán túl van.

Higgs bozon.

 

További képeim:http://imre-b.deviantart.com


 

Üllők a laptop előtt és káromkodom. Miért lehet csak WiFi-vel összekapcsolt táblagéppel internetezni. Mi az a hotspot? Mért nem elég ha csak az usb kábellel összekötöm? Az informatikusok globális összeesküvéséről van szó, vagy csak nincs aki ezt az egészet valahogy irányítaná. Az ember azt gondolná, hogy fogja a számítógépet meg a táblagépet és egy kábellel összeköti és már a táblagéppel is tudja a vezetékes internetet használni. Hát nem, nincs olyan program ami ezt lehetővé teszi, vagy legalábbis én nem találtam. A táblagépen miért nincs hálózati csatlakozó? Itt nincs WiFi.

Ez vidék. Ez nem a belváros. Csak a váróasiaknak gyártanak táblagépet? Igen mert minden informatikus városban lakik. Mégis csak az informatikusok összeesküvése van a dolog mögött. Intelligensek vagyunk és mégis mekkora baromságokat csinálunk. Még az egyszerű dolgokat is, hogy meg tudjuk bonyolítani. Közben egyszere próbálok internetezni, táblagépet laptoppal pároztatni, tévézni és vacsorázni. Abbahagyom a vacsorát miközben fél szemmel a tévét nézem a másikkal a programot ami nem hajlandó felismerni a táblagépet. A laptop programja szerint minden rendben. A táblagéppel mégsem lehet internetezni.

Úgy döntöttem rugalmas leszek, és elkezdtem imádkozni. Hátha megjavul.

Újra indítom a programot és......

Nem.

Na akkor legyünk még rugalmasabbak.

Elkezdtem simogatni a számítógépet.

Újra indítottam a programot és........

Nem.

Lehetek ennél rugalmasabb?

Igen.

Elkezdtem varázsigéket mormolni.

Újra indítottam a programot és ….

Nem.

Közben eszembe jutott az a nem rég vett fényképezőgép aminek a használati utasításában csak az volt leírva, hogy lehet WiFi-vel a képeket az internetre feltölteni. Az, hogy melyik gomb mire való a fényképezőgépen, nem volt benne. Háromszor is átlapoztam de nem volt egy szó sem leírva, sem arról hogy lehet usb kábellel összekötni egy számítógéppel sem az hogy, hogy működik a fényképezőgép. A hetvenes évek fantasztikus író jutottak az eszembe. Mindenféle abszurd világot próbáltak vizionálni. Hát ha így folytatjuk még meg valósul. Vagy már meg is valósult.

Miután már vagy az ötödik programot próbáltam ki amit az interneten találtam és mind azt állította magáról, hogy ő a legjobb, a gép elkezdet rendetlenkedni, akadozott stb... Természetesen mind ingyenes azaz free program volt. Az ingyenes programokról tudni kell, hogy megpróbálnak rávenni minket, hogy vagy vegyük meg a fizetős váltóztatott vagy töltsünk le még valami más programot is, vagy engedjük, hogy átállítsák a böngészünk keresőjét, ami természetesen nekünk nagyon jó lesz. A legrosszabb esetben az engedélyünk nélkül akarnak telepíteni programokat. Tehát mindenképpen valami hasznot akarnak húzni belőlünk. Az ember általában próbálja a gyártó oldaláról letölteni a programot de ott sincs garancia arra, hogy nem fertőzött a program, sajnos találkoztam már ilyennel. A letöltő központokat már meg se említsem. Minimum vagy két három oldalon kel átlapoznunk magunkat ,hogy telepítsünk, és nem biztos, hogy az kezd letöltődni amit szeretünk volna.

Tehát sok volt az ingyenes program a gépnek. Természetesen már a letöltéskor nem győzte karanténba rakni a víruskereső a nem kívánt potyatusokat. De a vírus keresőknél is lehetnek problémák vagy nem talál semmit, vagy röhej de jártam úgy, hogy majd mindent vírusnak vagy nem kívánt elemnek tekintett és karanténba rakott, még saját magát is.

Letöröltem az ingyenes programokat majd kikapcsoltam a számítógépet. Odamentem a könyvespolchoz és levetem egy könyvet. Közben eszembe jutottak azok a hírek amikben embereket próbálnak internet függőséggel kezelni. Nem csodálom, hogy belegabalyodnak, mit, hogy, mivel, hogyan, kivel, és mire észreveszik már csak ott ülnek a gép ellőtt egész nap.

The net.

További képeim:http://imre-b.deviantart.com

A földi élet folyamán több tömeges kihalás is történt, amelyek nem mindegyikére van ésszerű magyarázat. Vajon okozhat e tömeges kihalást a fizika törvények megváltozása? Pl. sok esetben csak a nagy testű állatok pusztultak ki. A kisebb testűek minden gond nélkül életben maradtak, ami egyszerűen azt feltételezi, hogy a föld gravitációja megváltozott. Lehetséges, hogy időnként változik a föld gravitációjának ereje? Megváltozhatnak a fizikai törvények? Mik határozzák meg a fizikai törvényeket, pl. a fénysebességet vagy a testek tömegét. Az egyik mostani népszerű elmélet szerint, hurkok rezegnek különböző frekvencián és ezen rezgések kombinációjából keletkeznek a különböző elemi részecskék. Egy másik elmélet szerint a testek tömegét pedig az x bozont nevű valami határozza meg, ami az univerzumban mindenhol jelen van. Tehát lényegében még nem nagyon tudható, hogy a fizikai törvények miért úgy működnek ahogy. Tételezzük fel, hogy időnként ezek a törvények megváltoznak, na nem nagyon csak egy kicsit, pl. a földi gravitáció 10%-al megnő. A földön minden nagyobb testű élőlény azt tapasztalná, hogy jóval nehezebb mozognia így több energiára lenne szüksége vagyis több táplálékra. Természetesen minél nagyobb testű annál több táplálékra. A dolog hatványozódna. Tehát először a nagyon nagy testű állatok halnának éhen aztán a nagy testű állatok majd sorban az átlagos méretű állatok így tovább egészen az egészen apró állatokig. Végül csak a rágcsálok és a rovarok maradnának akik alig vennék észre a változást. Vagy tételezzük fel, hogy a fénysebesség változik meg. Azt tapasztalnánk, hogy nem úgy telik az idő mint eddig és a dolgok nem ott vannak ahol lenniük kellene. (A fény és az idő lényegében egy és ugyanaz. A szerző véleménye ). A ragadozok biztos éhen halnának, hiszen nem tudnák kiszámítani a zsákmányuk helyzetét. De a növényevőknek is lenének problémáik. Mi emberek a változásoktól függően, nem mindannyian, de túlélnénk. Ha a fizikai törvények mégsem állandóak mint ahogy azt idáig hittük, akkor bizony sok minden érhetővé válik és sok mindent újra kell gondolnunk.

Feedek
Megosztás

imre-x.blogger.hu Webutation
Legfrissebb hozzászólások
  • Imre-B: Leginkább GIMP a kedvencem. De használom a Photo Pos Pro programot és fraktál készítő programokat. @Syncler:
    (2014-01-20 11:30:02)
    Digital Art
  • Syncler: Milyen programmal dolgozol?

    Egyébként én is grafikuskodom.
    (2014-01-19 21:43:38)
    Digital Art
  • Imre-B: A cikk leginkább az én véleményem. Forrás anyagot konkrétan nem használtam. A weblapok, cikkek szövegének eredetét vagy forrás anyagát pedig a kijelölés majd jobb egérgomb keresés a Google keresővel opcióval lehet ellenőrizni( elég a cikk nevét kijelölni vagy egy kívánt részt belőle ). A hiperaktivitásról pedig itt lehet olvasni. http://www.tenyek-tevhitek.hu/hiperaktivitas-es-taplalkozas.htm. Remélem tudtam segíteni.Imre-B@petneknekka:
    (2014-01-01 16:32:59)
    Az élelmiszerek hatása gondolkodásunkra, viselkedésünkre, közérzetünkre, társadalmunkra.
  • petneknekka: Nagyon érdekes és elgondolkoztató cikk! Bocsánat, ha buta a kérdés, de te írtad, vagy valamilyen forrást használtál? Ha ez utóbbi, akkor megadnád nekem kérlek? A szénhidrátok és bizonyos adalékok hatásáról a gyerekkori hiperaktivitásra már hallottam, olvastam, de a téma még úgy érzem "szűz terület", ezért örülök, ha bármi hasonlót találok.
    (2014-01-01 14:35:14)
    Az élelmiszerek hatása gondolkodásunkra, viselkedésünkre, közérzetünkre, társadalmunkra.
  • Imre-B: Köszönöm@Syncler:
    (2013-12-30 21:35:27)
    Boldog újévet.
  • Syncler: Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok Neked!
    (2013-12-30 20:11:43)
    Boldog újévet.
  • Törökné Ty. Gy.: Nem valami megnyugtató kilátást "festettél" elénk - igaz, sok helyen már az email címet is le kell adni ma is!
    (2013-11-28 19:28:16)
    Az internetes profilunk és a mindennapi életünk a jövőben.
  • Imre-B: Élképesztőek a számok de az általam olvasott cikkben azt írja, hogy némelyik csillag körül 3 lakható bolygó is kering. Itt sem sokon múlt ,hogy a Mars nem lakható a Vénusz meg lakható bolygó volt valamikor, csak történt valami a légkörével. @Syncler:
    (2013-11-17 11:08:08)
    Lakható bolygók.
  • Syncler: Semmit sem tudunk. Vagyis MI, egyszerű emberek.
    Mint mindig, akik hozzáférnek bővebben ezekhez a dolgokhoz, azok nem beszélnek. Nem azért, mert nem beszélnének, hanem azért, mert nem tehetik. Nekem ez a véleményem, ami kicsit összeesküvés-elmélet szagú, viszont meggyőződésem, hogy ha ennyi lakható bolygó van, akkor nem vagyunk egyedül.
    (2013-11-16 19:12:18)
    Lakható bolygók.
  • escorts Paris: I simply want to mention I am newbie to blogging and actually enjoyed this web page. Almost certainly I?m likely to bookmark your blog post . You really come with remarkable well written articles. Appreciate it for sharing your web site.
    (2013-03-27 22:04:57)
    Egyensúly a víz felett.
Counter
AmazingCounters.com
Powered by Blogger.hu