A depressziós félve nézett körbe. Kint állt a kapuban, természetesen vásárolni indult. Mindentől és mindenkitől félt. Félt az öregektől, mert gonoszak, hiszen nekik már lassan véget ér az élet. Félt a fiataloktól, mert gátlástalanok és agresszívak. Félt az egyszerű családanyáktól, mert sok a problémájuk. Félt, de nagyon félt a nagydarab emberektől, mert úgy gondolta, csak az ököljogot ismerik, és mindenkit semmibe vesznek, aki náluk kisebb. De nem csak az emberektől félt. Félt még a kóbor kutyáktól, macskáktól, lovaktól, tehát minden négylábú állattól. Ő úgy gondolta joggal. Felrémlett lelki szemei előtt az a riport, ahol megvadult szamarak rángattak le egy embert egy motorról, majd halálra harapdálták. Az már csak kevésbé érdekelte, hogy mindez vidéken egy elhagyatott földúton történt. Csak az járt az esszében, hogy na lám ki gondolná az egyszerű csacsikról , hogy erre képesek. Félt természetesen attól is, hogy balesett éri, egy kormányozhatatlan gépkocsi elüti vagy egy rozoga kerítés, rá dől. Sorba vette félelmeit, miközben körbe körbe kémlelt. Mikor már minden félelmét felidézte, ami csak esszébe jutott, szép lassan becsukta a kaput, majd bezárta. A csendes kertvárósban senki nem járt az utcákon. A hajnali csapat, akik munkába indultak, hogy még időben beérjenek a munkahelyükre már elmentek. A háziasszonyok még nem indultak bevásárolni, hiszen még ellőbb a gyerekeiket kell az iskolába vinniük, vagy a nagyobbakat iskolába indítaniuk. Valószínűleg még az elemózsiát készítik a gyerekek számára, gondolta a depressziós.  Kicsit megnyugodva vette tudomásul, hogy senki nincs az utcán. Nem véletlenül választotta ezt az időpontot. Tisztában volt vele, hogy kicsit túlzóak a félelemi, de nem tudott mit tenni, a gondolatok csak jöttek és jöttek. Olvasta valahol, talán az Interneten, hogy, valamilyen hiánya lehet, vas vagy magnézium. Szedet mindent, de nem segített rajta. Úgy emlékezett, nem volt ez mindig így. De, hogy pontosan régebben mitől félt vagy mitől nem, arra már nem emlékezett. Most már ezt természetesnek vette. Valahogy, úgy megszokta. Épp ezért orvoshoz sem fordult, és nem is beszélt erről senkinek. Úgy gondolta másoknak is vannak ilyen félelmeik, csak nem mutatják ki. Ki vallaná be, hogy beszari. Főleg egy ilyen világban, ahol a gyengeség legkisebb jelére is megtámadják az embert. Tehát úgy vélte, minden úgy jó, ahogy van. Vigyáznia kell magára és kész. Elindult a bolt felé, magában közben megtervezte, mit kell vennie ahhoz, hogy megint pár napig ne keljen kimozdulnia otthonról. Dupla adag tej, kenyér, húsáru, és egy kis édesség. A vásárlásról egyből az előző esti híradó jutott eszébe, ahol megint egy boltot vagy űzetett raboltak ki. Lelki szemei előtt megjelent a kép amint belép a boltba, amit pont akkor akar kirabolni egy sí maszkos alak. Rángás futott végig rajta, ahogy menekülni próbált. Majd észbe kapott és gyorsan körbe nézett, de senkit nem látott az utcán. Épp elért ahhoz a házhoz, ahol egy nagyon ugatós kutya volt. Gyorsan végig nézte a kerítést nincs e valahol egy frissen keletkezett nyílás vagy lyuk. A kutya mikor meglátta teljes erőből elkezdett vadul csaholni. Hogy a sintér vinne el a gazdáddal egyűt, gondolta magában. Vad haragot érzett. Nézte a házat, közben elképzelte, ahogy az egész összedől, egy része természetesen a kutyára. Amíg a kutyával volt elfoglalva, szemből egy igen rosszul öltözött alak tűnt fel. Valószínűleg épp a boltból jött ki. Egyből egy újabb jelenet bontakozott ki az elméjében. A részeg mert hát az ilyen alak mindig részeg, beleköt. A járda közepén megy mérte fel gyorsan. Azonnal elkezdett az árok felé húzódni, soha nem a kerítés felé. Ott nincs hely a menekülésre. Az alak is észre vette időközben és elkezdett a kerítés felé húzódni. Ahogy közelebb ért az alak, megnyugodott, túl darabos volt a járása és a mozgása, nem sugárzott erőt.  Na ettől nem kell félni gondolta. Természetesen nem nézett rá mikor elhaladtak egymás mellet, nehogy provokációnak vegye a másik. Biztos ami biztos. Szép lassan elért a boltig. Kicsit megnyugodott, bent majdnem nem volt senki, kivéve az eladót, meg egy öregasszonyt. Elkezdett vásárolni. Egészen jól ment a dolog addig, amíg el nem ért az öregasszonyig. Ép egy szűkebb részben állt az öreg néni, valamit próbált elolvasni egy termék a csomagolásán. Most mit tegyen gondolta. Először a torkát köszörülte majd körbe nézett, mit tudna itt vásárolni. Sajnos semmi olyat nem látott, amire szüksége lett volna. Újra megköszörülte a torkát, most már egy kicsit hangosabban. Az öreg nénike ránézett majd nagyon kedvesen, jaj arrébb megyek felszólással teljesen a polchoz húzódott. Mi az hogy jaj, vén boszorkány, csak nem fáj, gondolta magában. Teljesen más, az, ahogy viselkedik, meg amit mond. Elért a pénztárhoz, bár otthon már többször megvizsgálta a pénzét nehogy hamis legyen köztük, de azért még egy szer megnézte. A pénztáros egykedvűen húzta végig a termékeket a vonalkód leolvasson, majd közölte a végösszeget. Fizetett, majd elkezdett a szatyrába pakolni, kétszer is megnézte, nehogy valami a kosárban maradjon. Hazafele már egy kicsit megnyugodva ment.

 

Odahaza, miután kipakolt egyből a tévét kezdte nézni, azon is a hír csatornákat. Természetesen nagy részük negatív jelegű volt, bűncselekmények, balesetek, politikai botrányok. Talán nem ezeket kéne néznem, ötlött fel benne a gondolat, de valahogy vonzották a hírek. Talán jó lenne egy kis társaság, nézett körbe. De kicsoda? Senkiben nem lehet megbízni. Mindenki a másikat akarja kihasználni. Jó így minden ahogy van, és nézte tovább híreket. Mikor már az összes hírt legalább kétszer megnézte, átkapcsolt egy másik csatornára. Ott egy teleregény vagy szappanopera ment, aljasággal, átveréssel, kegyetlenkedéssel, tehát mindennel, ami az emberek negatív tulajdonsága. Hamar elkezdte idegesíteni. Újra átkapcsolt végül egy akciófilmnél állapodott meg, tele gyilkossággal, brutalitással.

 

Egyre többen ragadnak egy negatív univerzumban, ahonnan nincs kiút.

Psycho

További képeim:http://imre-b.deviantart.com/