Imre-B Blog

Szórakozás, humor, tudomány, társadalom, cikkek, elméletek, képek grafikák stb...Imre-B Digital Art és Filozófia

RSS

Avagy, ennél okosabbak már nem leszünk.

Nemrég láttam a tévében hogy leálltak az űrrepülők fellövésével. Nem csodálom hiszen elég bizonytalan a visszatérésük. Ma már egyértelművé vált, hogy egy bizonyos szint fölött már nem tudunk gépeket megépíteni. Az egyszerű rakéták közül is, csak kevés jut el a világűrbe. Ennek egyszerű magyarázata van, technikai fejletségünk meghaladta szellemi képességünket vagyis intelligenciánkat.

Bár létre tudunk hozni egyre bonyolultabb gépeket, de azokat alkalmazni már egyre nehezebben tudjuk. Itt vannak például a számítógépek. Az egyszerű felhasználó csak használni tudja. Magát az egészet nem érti, felépítését nem ismeri. Ha valamilyen probléma adódik, egyből szakembert hív. De még a szakemberek is már csak egy részét ismerik. Pl. hardverhiba esetén számítógép-szerelő, szoftver hiba esetén informatikus vagy programozó, aki segíteni tud. ( Már amikor, de legtöbbször már ők is tehetetlenek. ) És a helyzet tovább romlik, hiszen egyre bonyolultabb programokra van szükség, a mindennapi élet, és a gazdaság irányításához. A bürokrácia egyre több szabályozással próbálja irányítani az egyre bonyolultabb társadalmat és közigazgatást, ami ettől, még bonyolultabb, és még átláthatatlanabb lesz, és még kevésbé irányítható. Ennek következtében még nagyobb teljesítményű és még bonyolultabb számítógépekre és programokra van szükség. Az egyszerű rakéták is amiket a világűrbe próbálunk kilőni, programhibák miatt mondanak csődöt. Megépíteni megtudjuk, csak már annyira bonyolult, hogy valószínűleg hibás lesz. Az űrhajózásról csak álmodozhatunk, jelenleg nem reális, hogy más bolygókra valaha is eljutunk. Mivel intelligenciánkat már nem tudjuk, tovább növelni, így az egyik megoldás a mesterséges intelligencia lehet, ami átveszi mindennapi életünk irányítását. A másik megoldás, hogy lemondunk a további technikai fejlesztésekről, és megpróbálunk harmóniában élni a természettel. Zöldenergia, bió farmok stb.. A harmadik lehetőség, hogy minden marad így. Ebben az estben egy káoszszerű világot kapunk, értelmetlen szabályozásokkal, szinte alig irányítható társadalommal, folyamatos válságokkal.  A negyedik lehetőség, hogy elkezdjük egyszerűsíteni a dolgokat, hogy átláthatóbb legyen mindennapi életünk. Így még húzhatjuk egy darabig, komolyabb gondok nélkül.

A felsőfokú iskolába járó diákok már csak bemagolják azt amiből levizsgáznak majd vizsga után azonnal el is felejtik amit tanultak. És ez sajnos általános, hiszen amit az iskolákban elvárnak, azt szinte lehetetlen valóban megtanulni. Az ember agya azért nem káptalan. ( mindent elnyelő kút ) Nem lehet a végtelenségig tömni.

Bár a negyedik lehetőség az ésszerű, de ennek jelentős akadályai vannak. Elsősorban az a bürokrácia ami világunkat irányítja. Nem valószínű, hogy saját magát elkezdené leépíteni. Ez majd csak akkor fog bekövetkezni, mikor az emberiségnek már nem lesz más választása. Bár már most is vannak az egyszerűsítésre való törekvések, mert azért nagyjából vezetőink már kezdik felismerni a problémát, de ezek sorra kudarcot vallanak. ( pl. kisebb parlament, kisebb irányítási rendszer, ) . Sajnos ahogy technikailag egyre fejlettebbek leszünk, úgy lesz világunk egyre bonyolultabb. Intelligenciánk egyre nagyobb részét kell a technika, a szabályozások megértésre fordítanunk, és egyre kevesebb agykapacitásunk marad az emberek megértésre, és a valós problémák felismerésére.

Imre-B

Az itt leírtak mindennemű hasonlósághoz a valósághoz, csak a véletlen műve.

Egyre emelkedik a hőmérséklet. A nyár szárazsággal és extrém  meleggel párosul. A médiák közlik hogy ez egy természetes jelenség ami igen ritkán de előfordul. Figyelmeztetik a lakosságot, hogy aki teheti, bizonyos időszakban ne menjen ki a napra.  Egyre többen fordulnak orvoshoz, a hosszan tartó meleg megviseli az emberek szervezetét.. Egyre több az agresszivitás, értelmetlen verekedések törnek ki, növekedik az öngyilkosságok száma. A média ezt is az extrém melegnek tulajdonítja.   Több folyó is kiszárad. A hírközlő szervek közlik hogy ilyen már előfordult csak ép már senki nem emlékszik rá, tehát nem is kell annyira megijedni. Egy tévében bemutatott riportban közlik, hogy mióta ép hogy csörgedezik egy kis fiz a folyókban sokkal tisztábbak. Az emberek megnyugodva veszik tudomásul, hogy jótékony hatása is van az extrém időjárásnak.  Az emberek tovább figyelik a híradásokat. Több tóban is egyre alacsonyabb a vízszint. Azonnal riportok jelenek meg melyek közlik, hogy mennyi érdekes dolog bukkan most a felszínre. Az emberek örülnek az újabb jó hírnek.  Sajnos a hosszan tartó meleg és szárazság következtében a gabona termés egy jelentős része is oda vész.  Bejelentik, hogy ennek következtében emelkednek az élelmiszer árak. Miután a lakosság már hozzá van szokva a folyamatos áremeléshez ez sem kelt nagyobb riadalmat. Az ősz sem hoz enyhülést, tovább folytatódik a szárazság és a kánikula. A hírközlő szervek nem kommentálják az eseményeket. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az időjárás ilyetén alakulása. A kutakból eltűnik a víz, ennek következtében kisebb gazdaságok, tanyák mennek tönkre. Miután nem tudják az állatokat itatni, levágják őket.  Bejelentik, hogy emelkednek a húskészítmények árai. A lakosság lakonikus nyugalommal ezt is tudomásul veszi. Több folyó teljesen kiszárad, a tavakban épphogy van egy kis víz. A szárazság következtében egyre több a tűzesett. Tűzgyújtási tilalmat rendelnek el. Megfékezhetetlen erdő tűzzek alakulnak ki.   A hatóságok tehetetlenek, miután szinte sehol nincs víz így a tűzzek oltása is lehetetlen.  Idő közben vízkorlátozást rendelnek el.  Lakásonkénti napi 25 l vízfogyasztást engedélyeznek. Erre napi 25 perce van a lakosságnak, 25 perc után elzárják a csapokat. Kisebb nyugtalanság támad, de médiákban megjelenik a hír hogy mindez megfog változni csak türelemmel kell lenni, és nem szabad pánikba esni. A fekete piacokon megjelenek az illegális víz árusok.  Sőt a vízcsempészek is megjelenek. A hatóságok azonnal hajtó vadászatott indítanak utánuk. A médiákban hasznos tanácsokat adnak arra vonatkozóan hogy lehet a vízzel spórolni.  Riportok jelenek meg idős emberekkel akik elmesélik, hogy a régi időkben egy héten csak egyszer fürödtek. Több tudományos riport is megerősíti, hogy az egy héten az egyszeri fürdés a legegészségesebb.

Már egy éve nem eset az eső.

A villamos erőművek a vízhiány miatt leálltak, a kevés működő erőmű a gyáraknak biztosit áramot. A lakosság számára már nem jut. Közvilágítás nincs. Az emberek elkezdtek az elsivatagosodott helyeken tevéket tenyészteni. A rádióban ( miután már más hírközlő szerv nincs ) dicsérik a megmaradt lakosságot, magasztalják találékonyságukat, kitartásukat.  Bejelentik , hogy jelentős csapadék várható és az extrém időjárásnak vége. Előre ecsetelik, miként lesz visszaalítva a civilizáció.

16 hónapon keresztül folyamatosan szakad az eső.

A rádióadások is megszűnnek. Az eső elálltávval a mocsarakból kiemelkedő szigeteken a megmaradt emberek halászattal és rizstermesztéssel  kezdenek el foglalkozni.

25 évvel a világvége után.

Az átlagéletkor, orvosi ellátás, és egészséges táplálék hiányában 30 évre csökken.Egy két 35-40 éves matuzsálem mesél már csak a fiataloknak arról, hogy volt egy másik világ, amiben volt tévé, rádió, csak abban mindig hülyeségeket mondtak.

 

Imre-B

 

A hely Alsóbefőtfalva és Felsőbefőtfalva között van.

Senki ne keresse a térképeken tudtommal nincsenek ilyen falvak, legalábbis a mi térképeinken nincsenek. Ez a két falú egy velünk párhuzamos dimenzióban létezik. Érdekes módon az ott lakok át tudnak járni a mi dimenziónkba és vissza is tudnak menni. De mi nem tudunk át menni az ő világukba. Abban a világban kevesen laknak csak a kiválasztottak tudnak oda átmenni. Valamikor nagyon régen történhetett hogy valaki észrevette hogy áttud menni egy másik világba. De más nem.

Aztán több olyan ember is lett aki át tudott menni abba a másik világba. Csak később kezdték el sejteni hogy a génekben lehet valami. Bár voltak olyan vélemények is hogy ez Isteni kiválasztottság. Egyes emberek képesek erre mások nem. De aki képes is erre annak is tudni kell hol az átjáró. Egy baj volt csak a másik világgal hogy ott nem voltak állatok csak növények.

Így lényegében lakhatatlan volt. Egészen a huszadik századig. A gépek elterjedésével könnyebb és kényelmeseb lett az élet a másik világban. De még így sem lakják pár ezer embernél többen.

De ők igazi luxus körülmények között élnek. Nincsenek állatok amiktől félni kéne és nincsenek bűnözök sem és legutolsó sorban semmi civilizációs ártalom. Lényegében maga a mennyország.

Mindenki felépíti ott a saját kis kunyhóját és élvezi az életet. Ami érdekes hogy ott is lehet fogni a tévé és rádió adásokat így még tévét és rádiót is lehet vinni. Időnként az ember visszajön egy kis kajáért vagy más apróságért. Még az időjárás is kiegyensúlyozott. Télen is 10-15 fok van, és nyáron sincs több 30 foknál. Viharok is csendesek ha egyáltalán viharnak lehet nevezni az időnként eleredő esőt. Egy pici hibája van annak a világnak, utak nem nagyon vannak, azok is csak földutak amiket a helyiek készítetek a házaikhoz. Miután élő állatott nem lehet átvinni abba a világba így csak pár traktor gyalulgatja a földeket. Már ahol valaki nekiállt földet művelni. Ha valaki úgy érzi hogy méltó abba a világba való belépéshez ne egy csillagkaput keressen csak egy helyet. Ahol csak lép egyet és máris egy másik világban van. Annyit elárulhatok, hogy egy néptelen vidéken van, ahol szebbek a fák mint máshol és a csillagok is szebben ragyognak.. És hogy én honnan tudok róla, hát nekem is csak mesélték.

 

Imre-B 2012 05 13

Az Imremagazinban további írásaim.

A világvége technikai okokból elmarad.

A Dinó gyilkos ufók. Még a holdat is szétlőtték.

Sok elmélet született már a dinók kihalásáról, most itt egy újabb, úgyis kevés van belőlük.

Most a dinók kihalásáról az a legnépszerűbb elképzelés, hogy egy üstökös, vagy egy aszteroida irtotta ki őket. Ezzel az elképzeléssel csak a baj, hogy úgy néz ki, mint ha a hadsereg megrendelésére készült volna. Az elmélet szerint egy tíz kilométer átmérőjű aszteroida, vagy üstökös csapódót a Földbe. Azért tíz kilométer átmérőjű az égitest mert ha kisebb lenne a hadsereg nem tudná eltalálni, ha meg nagyobb lenne, akkor meg nem lehetne üstökös, sem aszteroida mert az ennél nagyobb égitestek már kisbolygók vagy holdak. Azok meg általában a nem szoktak össze vissza repkedni. Az is érdekes, hogy 160 millió évig amíg a dinók uralták a Földet állítólag csak egyszer csapódót be egy ekkora objektum. Azt már meg sem említem, hogy vajon mért csak szelektív módon pusztított. A méret arányokkal is van egy kis probléma. Egy tíz kilométer átmérőjű objektum ugyanis nem tud globális katasztrófát okozni. Ha egy ötvenszeres krátert is hoz létre, ez a Föld egy jelentéktelen része. A méretek érzékeltetésére, ez egy 50 cm-es kráter egy 120 méter átmérőjű körben ( és ez csak a fél föld ). Nem valószínű, hogy a törmelék beborítja az egészet, vagy a szökőár körbefutja. Maradjunk a realitás talaján, minden jel szerint, a dinókat az ufók irtórák ki. Szelektíven csak az intelligenciával rendelkezők szoktak fajokat kiirtani.( lásd az embert ). Valószínűleg nem ez volt a céljuk. ( mint ahogy nekünk sem ). Általában akkor szoktak fajokat kiirtani ha azok valamiért útban vannak. Ha egy intelligens faj gyarmatosít egy területet akkor általában ezt teszi. De lehet hogy nem is egy idegen faj, hanem több is érkezett akkoriban a földre. Valószínűleg háborúztak is ennek nyomait érthették egyesek félre. A kőzetrétegekben megtalált égésnyomokra gondolok. A Mexikói-öbölben megtalált állítólagos hatalmas kráter is lehet egy robbanás nyoma. Sőt ha a holdat is jobban megnézzük akkor azt láthatjuk, hogy a hold egyes helyein több kráter van mint máshol. És ez csak egyet jelenthet. Valamikor régen a földön és környékén hatalmas csillagközi háború zajlott. Ha valaki mosolyog, ne tegye, mert ennek azért több realitása van mint egy nagy égitestbecspodásnak.

Ha valaki mégis rettegni szeretne a világvége, vagy az apokalipszis bekövetkezte miatt, annak csak azt tudom mondani, hogy a világvégék sosem egy pillant alatt következnek be, hanem egy hosszú folyamat végeredményeként. Most például az emberiség a leépülés folyamatában van. (a múlt század végéhez képest.) Bár technikailag még fejlődünk, de minden más területen a leépülés folyamata látszódik. Az ötvenes évekre már diktatúrák és kis királyságok halmaza lesz Európában és a Föld más országaiban. Az országok általában így próbálják megoldani a válságokat. De ez egy emberöltőbe is beletelhet amiből az egyén semmit vagy csak keveset vesz észre.

Feedek
Megosztás

imre-x.blogger.hu Webutation
Legfrissebb hozzászólások
  • Imre-B: Leginkább GIMP a kedvencem. De használom a Photo Pos Pro programot és fraktál készítő programokat. @Syncler:
    (2014-01-20 11:30:02)
    Digital Art
  • Syncler: Milyen programmal dolgozol?

    Egyébként én is grafikuskodom.
    (2014-01-19 21:43:38)
    Digital Art
  • Imre-B: A cikk leginkább az én véleményem. Forrás anyagot konkrétan nem használtam. A weblapok, cikkek szövegének eredetét vagy forrás anyagát pedig a kijelölés majd jobb egérgomb keresés a Google keresővel opcióval lehet ellenőrizni( elég a cikk nevét kijelölni vagy egy kívánt részt belőle ). A hiperaktivitásról pedig itt lehet olvasni. http://www.tenyek-tevhitek.hu/hiperaktivitas-es-taplalkozas.htm. Remélem tudtam segíteni.Imre-B@petneknekka:
    (2014-01-01 16:32:59)
    Az élelmiszerek hatása gondolkodásunkra, viselkedésünkre, közérzetünkre, társadalmunkra.
  • petneknekka: Nagyon érdekes és elgondolkoztató cikk! Bocsánat, ha buta a kérdés, de te írtad, vagy valamilyen forrást használtál? Ha ez utóbbi, akkor megadnád nekem kérlek? A szénhidrátok és bizonyos adalékok hatásáról a gyerekkori hiperaktivitásra már hallottam, olvastam, de a téma még úgy érzem "szűz terület", ezért örülök, ha bármi hasonlót találok.
    (2014-01-01 14:35:14)
    Az élelmiszerek hatása gondolkodásunkra, viselkedésünkre, közérzetünkre, társadalmunkra.
  • Imre-B: Köszönöm@Syncler:
    (2013-12-30 21:35:27)
    Boldog újévet.
  • Syncler: Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok Neked!
    (2013-12-30 20:11:43)
    Boldog újévet.
  • Törökné Ty. Gy.: Nem valami megnyugtató kilátást "festettél" elénk - igaz, sok helyen már az email címet is le kell adni ma is!
    (2013-11-28 19:28:16)
    Az internetes profilunk és a mindennapi életünk a jövőben.
  • Imre-B: Élképesztőek a számok de az általam olvasott cikkben azt írja, hogy némelyik csillag körül 3 lakható bolygó is kering. Itt sem sokon múlt ,hogy a Mars nem lakható a Vénusz meg lakható bolygó volt valamikor, csak történt valami a légkörével. @Syncler:
    (2013-11-17 11:08:08)
    Lakható bolygók.
  • Syncler: Semmit sem tudunk. Vagyis MI, egyszerű emberek.
    Mint mindig, akik hozzáférnek bővebben ezekhez a dolgokhoz, azok nem beszélnek. Nem azért, mert nem beszélnének, hanem azért, mert nem tehetik. Nekem ez a véleményem, ami kicsit összeesküvés-elmélet szagú, viszont meggyőződésem, hogy ha ennyi lakható bolygó van, akkor nem vagyunk egyedül.
    (2013-11-16 19:12:18)
    Lakható bolygók.
  • escorts Paris: I simply want to mention I am newbie to blogging and actually enjoyed this web page. Almost certainly I?m likely to bookmark your blog post . You really come with remarkable well written articles. Appreciate it for sharing your web site.
    (2013-03-27 22:04:57)
    Egyensúly a víz felett.
Counter
AmazingCounters.com
Powered by Blogger.hu